Muskátlit nevelni mindenki próbált már, én is szinte versenyzek a szomszédommal, hogy melyik ablakba milyen színű muskátli kerüljön. Az idei évben azonban nem az érdekelt, hogy odaát a szomszéd mit csinál az évek óta ugyanabban az edényben kitett muskátlijával. Azzal kezdődött a „különleges” muskátlim története, hogy tavaly elköltözött az egyik szomszédom és otthagyta a töveket a földben, mondván, ha nekem kell, az enyém lehet. Mivel a saját növényeimet is szeretettel gondozom, ezeket is a „pártfogásomba” vettem. Kiemeltem a földből, levágtam a szárakat, majd egy nagyobb ládába tettem kevés földdel együtt és télre lekerültek a pincébe a többi muskátli mellé, ahol időnként vizet kaptak.
Kora tavasszal a szárakon kicsi hajtások nőttek, azután a zöld levelek mutatták a muskátlik életképességét. Eljött az ideje, hogy kikerüljenek a teraszra. Saját készítésű komposztot kevertem virágfölddel és így ültettem el őket az újonnan vásárolt virágládákba. 2 héten belül kifejlődtek a virágrügyek, rövid időn belül pedig téglavörös színű virágot hoztak. A 3 ládában alig láttam muskátli szárat, mert eltakarta a rengeteg felfelé álló gyönyörű virág. Nemrégiben látogatóba jöttek az elköltözött szomszédok és felismerték a virágokat, ahogyan ott pompáztak a teraszon és elismerően mondták, hogy a növényekkel való kapcsolatom, a róluk való gondoskodásom őket is jó érzéssel tölti el.
Én meg arra gondoltam, azért, hogy naponta többször is láthassam az „örökségemet” elviszem a munkahelyemre, hogy ott az ablakpárkányon díszítsék a környezetünket. Kolleganőimmel ápoljuk őket ebben a nagy melegben. Kicsit megviseli őket a forróság, de látom, büszkén viselik és a velünk szemben lévő, feléjük áramló Duna levegője biztatást ad nekik, hogy sokáig viruljanak.
Ida néni
